• Air Cargo RFS
  • Guaranteed security
  • Certification
  • International transport

Újabb 20 Renault T 480

De van még ennél is jobb hírünk:

1. Az Euro 6-os járműveknél bevezetjük a kocsigazda rendszert.
A több éve cégünknél dolgozó és minden szempontból feddhetetlen kollégák ezt a rendszert már ma is élvezik, akár úgy is, hogy a három hét - egy hét rendszer pihenő-időszakaiban vontatójuk úgy várja őket, hogy ki sem kell pakolniuk belőle. Ezeknek a kiváltságosoknak a körét szeretnénk folyamatosan bővíteni. A "még nem veterán" pilóták esetében a váltó sofőr rendszerét vezetjük be. Ennek az alapértelmezett változata a „négy ember három vontatóra”, ami lehetővé teszi azt, hogy egy váltó sofőr max. három vontatón forduljon meg. De más elképzelésekre is nyitottak vagyunk. A lényeg az, hogy ettől rendszertől azt várjuk el, hogy pilótáik jobban érezzék magukat, ismerjék, szeressék és megbecsüljék őket, ezáltal a járművek kevésbé "amortizálódjanak". Ami az Euro 5 EEV-s Magnumokat illeti: itt is lehet kocsigazda rendszer, ha kialakulnak 3-4 tagos brigádok, de a közel-középtávú cél mindenképpen az, hogy csak Euro 6-os vontatóink legyenek, mind kocsigazda rendszerben.

2. Az üzemanyag megtakarítás rendszert választhatóvá tesszük. Igen, jól értitek: a norma arra lesz érvényes, aki úgy dönt, hogy neki megéri. Akinek olyan a lába és jelenleg is százezer felett takarít meg havonta, attól nem akarjuk elvenni ezt a pénzt. Aki viszont még nincs annyira ott a spiccen, vagy éppen nincs "szerencséje" kivételesen jól fogyasztó vontatóhoz, választhatja a „valós fogyasztás” elvét. Az Icell tankszondás-Infomaxos rendszereknek és a real-time kontrollingnak köszönhetően az üzemanyag gazdálkodás ma már tökéletesen „üvegzsebes”. Nem kell + 2 liter a necces fuvarfeladatokra és nincs "megmagyarázhatatlan túlfogyasztás" sem. Így azt sem büntetjük, akinek "nehezebb" a lába, jobban szeret dinamikusan vezetni.

3. Szelekciós módszereinknek, folyamatos tréningeinknek, a szimulátornak, a Samsung tablet programnak és nem utolsó sorban a folyamatos (24/7) diszpécseri támogatásnak köszönhetően fel merjük vállalni, hogy aki nálunk beválik, az garantáltan meg tudja keresni a minimum 1500 € fizetést, mégpedig nem négy, hanem három hét alatt egy hónapban.
Itt persze van kisbetűs rész:
Ehhez vagy jól kell tudni fogyasztani (üzemanyagot), vagy/és kell tudni menni. Éjszaka is. És kell tudni alkalmazkodni a vevők igényeihez, rugalmasan és konstruktívan kell a munkához állni, persze csakis az AETR betartása mellett. Ja és még valami: ez a minimálbér hat havi átlagra értendő.

Jelentkezni lehet Pechlof Julinál a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. –n fényképes önéletrajzzal.

A fuvarpiac legszimpatikusabb és legprofibb csapata vár


Who's online

We have 387 guests and no members online